Nemzetközi biotechnológiai szimpózium a FIEK-ben

2019.04.14.
Nemzetközi biotechnológiai szimpózium a FIEK-ben
2019. február 21-én tizenöt hazai és nemzetközi szakértő találkozott az ELTE Biotechnológia Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ szervezésében. A találkozó célja a biotechnológiai ökoszisztémák jó gyakorlatainak megismerése, valamint a kapcsolatépítés volt.

A résztvevőket Kacskovics Imre egyetemi tanár köszöntötte. Az ELTE FIEK szakmai projektvezetője hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a hazai és európai szakértők időről-időre találkozzanak és közösen gondolkodjanak a biotechnológia és egészségipar előtt álló feladatokról és lehetőségekről. Kacskovics professzor kiemelte, az ELTE FIEK a hasonló kezdeményezések hazai motorja kíván lenni a következő időszakban is.

Az első szakmai előadást Szabó István tartotta. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) innovációs és általános elnökhelyettese elmondta, hogy Magyarország egy 2017-es uniós felmérés szerint 21. az országok gazdasági versenyképességét és innovációs potenciálját mérő rangsorban. Jelenleg számos területen kiaknázatlan az üzleti és akadémiai-kutatási oldal együttműködése, a kormányzat célja ezért a két oldal egymáshoz közelítése, kapcsolatainak erősítése. A 2021-től életbe lépő új nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiában külön fejezet foglalkozik a biotechnológiával, ezért az ELTE Biotechnológia FIEK rendkívül fontos szerepet játszhat az új alapok letételében is.

A rendezvényen részt vett a Barcelona Science Park (PCB, Parc Científic de Barcelona) igazgatója, Maria Terrades is. A Science Park biotechnológiai inkubátorként működik az elmúlt 10 évben, a barcelonai, illetve katalán biotechnológia ökoszisztéma egyik központi pilléreként több tucat spin-off és start-up cég innovációjának megvalósítási helyszíne. A Barcelonai Egyetem kutatási és innovációs potenciálját kiaknázó Bosch i Gimpera központ közel 50 munkatárssal évente csaknem 2000 kisebb-nagyobb projektet valósít meg. A központ stratégiájáért felelős M. Carme Verdaguer hangsúlyozta, fő céljuk a Barcelonai Egyetem széleskörű tudományos portfóliójának innovációs potenciállá, a társadalom számára hasznos termékké alakítása.

Az olaszországi Bioindustry Park Silvano Fumero képviseletében Fabrizio Conicella, a park egyik vezetője vett részt a megbeszélésen. A gazdasági fenntarthatóság jegyében folyamatosan monitorozzák csoportjaikat, állandó kapcsolatban vannak az ipar szereplőivel, kiemelt céljuk a magas színvonalú tudományos kutatás üzleti sikerré alakítása. A több mint húsz éves múltra visszatekintő, egészségtudományokra specializálódott park Svájc, Franciaország és Olaszország kutatási potenciáljának egyik motorja, amely a piaci igényeknek megfelelően, rendkívül kompetitív környezetben végzi munkáját.

A H2020 program keretében indított szegedi Molekuláris Medicina Kiválósági Központot (HCEMM - Hungarian Center of Excellence for Molecular Medicine) Bíró Tamás igazgató mutatta be.  A konzorcium – a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem és a European Molecular Biology Labolatory (EMBL) – célja egy olyan kiválósági központ létrehozása, amely 24-25 kiváló kutatócsoportot fogad be maximum 9 éves időtartamra. A központban elsősorban immunológiai, gyulladásos, kardiovaszkuláris és anyagcsere betegségekkel, valamint genomikai és daganatos megbetegedésekkel foglalkoznak. 

Kacskovics Imre az ELTE Biotechnológia FIEK legfontosabb céljai között említette az iparorientált kutatási tevékenység koordinációját és menedzselését, egy akkreditált laboratórium kialakítását, a biotechnológiai szektor érdekében kutatásokat végző kiváló csoportok integrációját, valamint a biotechnológiai oktatás megerősítését. A FIEK-ben az onkológiai, a krónikus gyulladásos és a neurodegeneratív betegségek molekuláris biomarkereinek elemzésével foglalkoznak elsősorban. A magasan kvalifikált kutatói utánpótlás érdekében 2018 őszén a BME és az ELTE közös gyógyszer-biotechnológia mesterszakot is indított. Az ELTE-vezetésű konzorcium tagja az MTA Természettudományi Kutatóközpontja, a Servier Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet Zrt., valamint a CRU Hungary Egészségügyi és Szolgáltató Kft. is. Kacskovics professzor elmondta, hogy a FIEK elmúlt két évének tapasztalatai remek kiindulópontot jelenthetnek a nemzeti biotechnológiai stratégia főbb sarokpontjainak meghatározásához is.